Nagyon bejöhet Orbán Viktor legújabb terve – új időszámítás veheti kezdetét
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
Nehéz anyagi helyzete miatt a Ford egy kínai cégnek adja el az előkelő márkát.
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
Amely országnak egyik csúcsminisztere éppen most került fel az amerikai szankciós listára, mint ezt a lopást facilitáló, köztörvényes bűnöző.
„A gazdasági semlegesség stratégiája is működik, sőt igazából egyedül az működik, hogyha végignézünk a világon” – mondta Szijjártó Péter.
Az Eurostat adatai azonban rámutatnak arra, hogy Magyarország gondol a jövőre.
Novemberben az ipari termelés 2,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest, és havi szinten is 1,6 százalékos visszaesést mutatott. A lassulás fő oka a gyenge külső kereslet, miközben a belső fogyasztás is csak fokozatosan élénkül. Az építőipari projektek és az új nagyberuházások azonban hamarosan lendületet adhatnak az iparnak.
A szélsőséges lépések a nemzetközi konzervatív összefogás erősödéséhez vezettek.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
Magyarországon otthonra lelt örmények és szírek mesélnek a Hungarikumokkal a világ körül újabb epizódjában.